Hungry Hole

A Hungry Hole egy kétperces arénamenet, ami egy napfényes kisváros felett zajlik, madártávlatból nézve. Egy lyukat irányítasz, és minden, ami befér a peremeden, megdől, megbillen, és egy elégedett kortyintással eltűnik a szem elől. Először közlekedési kúpok és tűzcsapok, majd kukák, padok, biciklik és lámpaoszlopok, aztán parkoló autók, tölgyfák, bódék, buszok, egész házak és – ha jól alakul a menet – a belváros toronyházai. Minden elnyelt tárgy egy kicsit szélesíti a peremedet, így a létra folyamatosan nyílik előtted, és amihez az imént még hozzá sem érhettél, hirtelen ebéddé válik.

A város nem csak a tiéd. Nyolc vetélytárs kóborol ugyanazokon az utcákon, és a tábla élőben frissül: nevek, pontok, a saját sorod arannyal kiemelve, egy hírfolyam arról, ki mit evett meg épp, és egy vetélytárs csatlakozik vagy kiesik nagyjából félpercenként. A kezdők a legközelebbi felé sodródnak, az átlagosak felmérik egy egész háztömb értékét, mielőtt belevágnak, a cápák pedig egy náluk kisebb peremet keresnek – a tiédet, ha hagyod, hogy közel kerüljenek. Egy nálad szélesebb lyuk egészben elnyelhet, és te kicsiként térsz vissza a térkép szélén, egy sérelemmel és kilencven másodperccel, hogy helyrehozd. A többjátékos stílusú tábla azt jelenti, hogy mindenki csak magával törődik rajta, téged is beleértve.

Az utolsó harminc másodpercben a város széle elkezd a sötétbe hullani, a térkép mindenkit a maradék helyre szorít, és az utolsó nyelések érnek a legtöbbet. Aztán jön a kártya: a pontjaid, a legnagyobb dolog, amit sikerült elnyelned, hány vetélytársat ettél meg, és hányadikként végeztél. Gyors menet, hosszú utóélettel – a legjobb eredményed és helyezésed a böngészőben marad, úgyhogy mindig van egy szám, amit megdönthetsz. Játssz egérrel asztali gépen, vagy húzd a hüvelykujjad álló módban a telefonon; mindkettő ugyanazt az arénát futtatja, ugyanazzal az ütemmel.